Hajdina, köles és társai - 2. rész: kukorica

Pontosabban kukoricadara. Szintén egy elfeledett alapanyag, a búzadara (alias gríz) mostohatestvére. Pedig a búzadarával szemben nagy előnye, hogy nincs benne glutén, így az arra érzékenyek is fogyaszthatják. Íze pedig a sima búzadarához képest karakteresebb, mondhatni, önmagában is van íze. Nem csoda, hogy kukoricadarából leggyakrabban a legegyszerűbb ételt készítik (készítem): puliszkát. Semmi fakszni. De igény szerint továbbgondolható, lásd polencotta.

A kukoricadarát hagyományosan vízben, vagy tejben, vagy e kettő keverékében főzik, és a végeredmény a puliszka. Az arányokat tekintve érdekes tapasztalatokra tettem szert: 

Ha 1 liter vízben (tejben) 15 dkg kukoricadarát főzünk meg, akkor lágyabb, krémesebb végeredményt kapunk (baloldali), míg ha 25 dkg darát teszünk hozzá, az szinte azonnal megkeményedik, és a massza is keményebb, harapósabb (jobboldali). Sós puliszka esetén a vízbe tegyünk 1 kiskanál sót, édes puliszkánál cukrot ízlés szerint (kb. 6-7 evőkanál). 

Az elkészítés módját tekintve hasznos tanács, hogy legelőször forraljuk fel önmagában a folyadékot, és csak ezt követően tegyük hozzá a sót/cukrot és a kukoricadarát. Így sokkal kevesebb ideig kell kevergetni. Mert ha egyszer belekerül a dara, akkor messzire már ne menjünk a fazéktól, kevergessük habverővel kitartóan. Amikor már jól besűrűsödött, és nehezen lehet kavarni, készen áll a további felhasználásra, tegyük tálkába vagy öntsük vékonyan megolajozott tálcára. Hamarosan megdermed.   

Recept témában kicsit érdekes a helyzet. Személy szerint én legjobban túró-juhtúró-tejföl keverékkel leöntve szeretem a sós vízben megfőzött (keményebb, rusztikusabb textúrájú) puliszkát, de ez a recept a hozzávalók felsorolásával véget is ér... Említhetném még a hagyományos tejbegrízt is, amelybe nálunk az utóbbi időben fele-fele arányban kerül búza- és kukoricadara. Végül az alábbi nem hagyományos tejbegrízt választottam.  

Tejbegríz kókusztejjel és eperrel

Hozzávalók

5 dl tej

1,5 dl kókusztej

7,5 dkg kukoricadara

3 evőkanál cukor

a díszítéshez eper és cukor

Elkezdjük a tejet melegíteni, majd amikor már majdnem forr, beletesszük a kukoricadarát és a cukrot. Sűrűre főzzük, majd belekeverjük a kókusztejet és azzal is főzzük még egy kicsit. Szétosztjuk 4 tálkába és hagyjuk kihűlni. A feltéthez tálkánként 4-5 szem epret előkészítünk (megmossuk, félbe, vagy a nagyobbakat negyedbe vágjuk). Tálkánként 2 evőkanál cukorral számolva világos karamellt készítünk (azaz kis lábosban magas hőmérsékleten addig melegítjük a cukrot, amíg az folyós lesz, és borostyánszínű), majd beledobjuk az epret. Ekkor a karamell ledermed, de türelmesen rázogassuk az edényt és várjuk, hogy az eper levet engedjen, hogy az kissé feloldja a karamellt. Végül a karamelles epret is elosztjuk a tálkákba. 

Spárgás polen(cot)ta

A Patrícius-borház által kiírt verseny második hetében is játékban vagyunk, a Furmint után ugyanis a Sárga Muskotály volt a második választásunk, és ebből is kaptunk egy üveggel a borháztól. Míg a Furmintnál arra jutottunk a kóstolás után, hogy a borfalatnak fel kell vennie a versenyt a bor savasságával és erősségével, addig a Sárga Muskotály esetében olyan benyomásunk támadt, hogy ehhez a könnyed, ámde testes borhoz inkább valami jó alátámasztásra lenne szükség, ti. egy olyan borfalatra, amely jól megalapozza, előkészíti a bor zamatait, mintegy kibélelve az ízlelőbimbókat. A társítási javaslatok közül nekünk a zöldspárga ütött szöget a fejünkbe, valamint az, hogy ez a bor desszerteknek is megfelelő kísérője lehet. A desszertvonalat mi a forma tekintetében követtük, a végeredmény egy pudingszerű sós borfalat, kissé eltérve a sült-harapós-ropogós logikától. 

Hozzávalók:

kb. 15 szál zöldspárga

8 dkg kukoricadara

1 dkg szárított szegfűgomba (kb. 30 percre hideg vízbe áztatva)

1 gerezd fokhagyma

3 lapzselatin (felhasználás előtt 5 percre hideg vízbe áztatva)

A spárgát enyhén sós-cukros, lobogó forró vízbe tettük főni. Amúgy elég lenne al dentére, de ezúttal pürésítés volt a cél, ezért hát kicsit puhábbra főztük a megszokottnál. Leszűrést követően botmixerrel pépesítettük és annyi főzőlevet tettünk hozzá, hogy nagyjából 300-350 ml püré legyen belőle. Ezt követően a beáztatott és kinyomkodott zselatinlapokat belekevertük a még meleg spárgapürébe.

A spárgával egyidejűleg kezdtük el főzni a kukoricadarát, fél liternyi vízben, amelybe 1 teáskanál sót tettünk. Amikor a puliszka már egyértelműen kezd sűrűsödni, beletesszük a szegfűgombát. A fokhagymát is ekkor nyomjuk bele a puliszkába. Nincs más dolgunk, mint várni, hogy a gomba és a kukoricadara is megfőjön.

Kis szufléformákat vettünk elő, és béleltünk ki folpakkal, amit kissé megolajoztunk (hogy kiszedéskor jobban csússzon). A szufléformát félig a gombás puliszkával töltöttük meg, majd a tetejére - színültig - spárgakrémet csorgattunk. A megtöltött szufléformákat éjszakára hűtőbe tettük (5-6 óra kell nagyjából a zselatinnak, hogy a spárgapürét megdermessze, a puliszka meg ugye magától dermed). Hidegen tálaljuk, leginkább kóstolókanálban, leginkább egy pohár Patrícius Sárga Muskotály mellé...

***

Update: Ki gondolta volna, hogy egyszer még hasznát vesszük a panna cotta szenvedélyünknek? Úgy alakult, hogy a fenti recept nyerte el leginkább a Sárga Borház Étterem séfjének tetszését, így a zöldspárgás polen(cot)ta lett a Patrícius borház által rendezett versenyen a Sárga Muskotályhoz választott borfalat. Nagyon örülünk neki, és köszönjük, hogy részt vehettünk a játékban.