Finomfőzelék

Kíváncsi lennék, mikor és hol született meg ez az elnevezés. Az, hogy milyen célból, egyértelmű. Én kimondottan főzelék-rajongó vagyok, a finomfőzelékre azonban sokáig gyanakodva tekintettem (a főzelék nemcsak egyféle zöldségből lehet?). Kellett pár év - meg asszem egy-két alkalom, amikor nem menzán ettem - hogy ráérezzek az ízére. És kellett egy ötlet Lila Fügétől. Így már méltán nevezhető finomnak a főzelék!

Hozzávalók: 

3 sárgarépa

3 fehérrépa

2-3 marék zöldborsó (fagyasztott)

fél fej karalábé

(a cél az, hogy nagyjából egyforma arányban legyenek benne a zöldségek)

2 evőkanál liszt

kb. 2 dl tej

apróra vágott petrezselyem

a "levéhez" 1 kis cukkini vagy tök   

A zöldségeket hámozás után feldaraboljuk, akkorára, hogy passzoljanak a zöldborsó méretéhez. Kevés olajon megdinszteljük a répákat és a karalábét (+ ha friss a borsó, azt is), majd megszórjuk 2 evőkanál liszttel. Felöntjük tej és víz 1:1 arányú keverékével, de csak annyira, hogy épp ellepje a zöldségeket. (Ha fagyasztott a borsó, akkor én itt szoktam hozzátenni, hogy egyből a folyadékban kezdjen felolvadni.) Sózzuk, beleszórjuk a petrezselymet, és puhára főzzük a zöldségeket. Közben egy másik edényben a hámozott (szükség szerint magokról megszabadított) és darabokra vágott cukkinit/tököt kevés vajon megpároljuk, és ha már teljesen puha, botmixerrel pépesítjük. Az elkészült főzelékhez hozzákeverünk a pépből annyit, hogy az általunk megkívánt főzelék-sűrűséget elérje, majd rottyantunk egyet rajta és kész. 

Tárkonyos sertésraguleves

Sertésragulevesből ez már nem az első, de felteszem, nem is az utolsó, ha ugyanis raguleves, akkor az valahogy mindig ott lukad ki, hogy sertésből fő. Ezúttal lapockából, amit a Metróban vettünk, ahol nagyon bizalomgerjesztő a húsfélék és a zöldségek tárolása: annyira hideg van ezeknél a pultoknál, hogy csak a kikészített "belülszőrös" kabátok mentik meg a pultokat lelkesen feltérképező vásárlót a fagyhaláltól. Szóval egyrészt megfelelően hűtött (de nem fagyasztott!) termékeket árulnak, és kiváló a választék is. A tárkonyra esett a választás mint a leves alapkarakterét meghatározó fűszerre. A tárkonyos ragulevesek szinte kötelező velejárója valamilyen tejtermék, így jutunk el a tejfölig, amivel behabartam a levest, no meg extra ötletként jön a mustár, teljesen kísérleti jelleggel, de fantasztikus végeredménnyel. Annyira adta magát, hogy mustárt kell a tejföllel besűrített levesbe tenni, íze végett, hogy nem lehetett kihagyni.

Hozzávalók:

500 gramm sertés lapockahús

3 szál sárgarépa

3 szál fehérrépa

4-5 szem közepes méretű krumpli

35-40 dkg hüvelyes paszuly (zöldbab)

kevés borsó (inkább látványelem)

200 gramm tejföl

só, bors, fokhagyma

friss tárkonylevelek

Worcestershire szósz

mustár

olívaolaj

Egyszer már nagyon bevált az a módszer, hogy a húst és a zöldségeket külön kezdtem elkészíteni, ezért ehhez tartottam magam most is. A felkockázott húst szendvics fenekű fazékban felforrósított olívaolajra dobtam rá, körbepirítást követően sóztam, borsoztam, szórtam rá fokhagymaport és nyakon öntöttem 2 evőkanál Worchestershire szósszal, hogy elmélyítsem az ízét. Gyorsfőzőfedőt használtam, így mintegy 25 perc alatt tökéletesen puhára főtt a hús. Közben wokban olívaolajon megpirítottam majd pároltam a zöldségeket, amelyeket nagyjából egyforma méretűre vágtam fel. Itt sem használtam mást az alapfűszereken kívül: só, bors és fokhagyma ment bele. A hús megpuhulását követően beleöntöttem a fazékba a félkész állapotban lévő zöldségeket, beleszórtam a felaprított tárkonyt, és felöntöttem annyi forró vízzel, hogy a húst és a zöldségeket bőséggel ellepje. Amikor a zöldségek elérték az ideális állapotot, azaz megfőttek már, de még nem főttek szét, a levesből néhány merőkanállal a keverőedénybe kanalazott tejfölre merítettem, és kézi habverővel alaposan elkevertem. Nemcsak csomómentesre, hanem teljesen egyneműre. Az elegyet még tovább hígítottam levessel, folyamatosan kevergetve, azért, hogy egyre inkább közelítsen a leveshez, hőmérsékletben és állagban egyaránt. A hígítás objektív határa térben a keverőedény űrmértéke volt; óvatosan, a fazék tartalmának folyamatos kavargatása mellett eresztettem bele a tejfölös különítményt a levesbe, amely így tényleg nagyon sima lett. Kóstolás után éreztem rá, hogy a tálaláshoz tervezett citromlé mellé/helyett esetleg mustárral is el lehetne érni egy kicsit savanykásabb, pikánsabb ízhatást. A próbálkozás bejött, várakozáson felüli ízharmóniát eredményezett a levesbe habarásos technikával belekerülő mustár (kevés tejföllel elkevertem a mustárt, és utána megismételtem az imént részletezett hígításos, hőkiegyenlítéses eljárást). Szükség esetén ilyenkor érdemes még utánasózni, hiszen minden más összetevő most már benne van a fazékban. Végeredmény: a tejföltől, a tárkonytól és a mustártól egyszerre savanykás és édeskés alapízű tartalmas raguleves, amelybe fogyasztáskor érdemes citromlevet csepegtetni.