Harcsapaprikás túrós csuszával

Amikor épp nem egy versenyen és nem borfalatként, akkor valahogy így készítjük a harcsapaprikást. A harcsa nagy kedvenc, részben a szálkátlansága miatt, részben a hús ruganyos állaga és fantasztikus íze miatt (végett). Azt olvasom, hogy az emlős állatokkal ellentétben a ragadozó halak (harcsa, süllő, csuka, angolna) húsa ízletesebb, mint a plankton- és növényevő fajoké (ponty, busa). Én mondjuk nagyon kedvelem a pontyot és a busát is, de az biztos, hogy a harcsánál sokkal biztosabbra lehet menni ízhatásban, mint például a ponty esetében. Azért egy jó kis pontyhalászlé is nagyon jó tud lenni...

Hozzávalók (kb. 4 adagra):

0,75 kg harcsafilé

1 fej vöröshagyma

1 fej lilahagyma

2 TV paprika

néhány szem paradicsom

3 gerezd fokhagyma

3 szelet mangalica zsírszalonna

kb. 2 evőkanál pirospaprika

bors

2-3 evőkanál tejföl

Szóval mivel harcsapaprikás, a nyúzott harcsafilét kockára vágtam és besóztam. Így a só át tudja járni, amíg  a paprikás alap elkészül, mivel abban csak kevés ideig fő a hal. A paprikás alaphoz a menet a szokásos: szalonna felkockázása - zsírjának kiolvasztása - rá a felaprított hagymák, az apróra kockázott paprika és paradicsom - dinsztelés - rotyogtatás - sózás (szükség esetén, gondolva a szalonna esetleges sósságára) - piros paprika, bors - elkeverés - pürésítés botmixerrel (ízlés szerint simára vagy darabosra) - vissza a tűzre - tejföl belekeverése. A paprikás alapba dobjuk bele a halkockákat, és közepes lángon 10 percnél nem hosszabb ideig főzzük (figyelve a hal színére, hiszen ha már teljesen fehér, akkor kész). Minél kevésbé főzzük túl a halat, annál ruganyosabb, omlósabb az állaga.

A harcsapaprikáshoz, bármily közhelyes is, tejfölös túrós csusza készült. (Azért a közhelyekben sok igazság van.) Díszítésként egy másik klisét, a kapor-kártyát sütöttem el - push kapor...

Csicsókakrémleves szalonnapörccel, medvehagymával

A balatonszemesi Kistücsök étteremben jártamkor megfogadtam, hogy megpróbálom majd házilag előállítani azt a fantasztikus csicsókakrémlevest, amit ott készítettek. Nagyon modern ízvilág, és mégis, jött a levessel valami békebeli hangulat, ehhez nagyban hozzájárult a tetejére - nemcsak díszítésként - szórt szalonnapörc is. Bár a receptre nem kérdeztem rá, az világos volt, hogy tej és tejszín keverékében főzhették a csicsókát, és, hogy a kellemesen édeskés alapízt valami savanykás hozzávalóval bolondították meg. Mindezek alapján a következőkre jutottam.

Hozzávalók:

1 kg csicsóka (a nettó súlya kb. 80 dkg lett hámozás után)

3,5-4 dl tej

2,5 dl főzőtejszín

fél citrom leve

1 gerezd fokhagyma

mangalica zsírszalonna
szerecsendió

medvehagyma és metélőhagyma

só, bors

A csicsókákat nyersen meghámoztam, és két-három darabra vágtam, úgy, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek, egységesen főhessenek. A csicsókadarabokat a tejjel és a tejszínnel feltettem főni, a bőrösödést elkerülendő lassú tűzön, és beledobtam a lábosba a fokhagymát is. Kis sózáson kívül a fűszerezést a végére hagytam, tehát ezen a ponton még nem került bele semmi ízfokozás. A csicsókának kell bőséggel idő a puhulásra, ez részben a lassú tűz, részben a csicsóka keménységének a következménye. A megpuhulást követően (ami 35-40 perc főzés után valósult meg), a lábos teljes tartalmát turmixgépbe tettem és lepürésítettem. Az már ekkor látszott, hogy állagra nagyjából sikerült eltalálni a Kistücsök-féle zsinórmértéket. A fűszerezés, pontosabban a fűszerek elkeverése egyszerűbbnek tűnt a turmixgépben, ezért ebbe szórtam bele az őrölt borsot és a frissen reszelt szerecsendiót. Itt került továbbá a levesbe a citromlé, ezt folyamatosan adagoltam, és így jutottam végül arra, hogy ehhez a mennyiséghez kb. fél citrom leve biztosan kell. Rákapcsoltam a turmixra, hogy mindez jól eloszoljon. 

A balatonszemesi tapasztalatok szerint apróra kockáztam mangalica zsírszalonnát, ezt jól kipirítottam, így álltak elő a pörcdarabkák, ezek látványát már csak az ízük múlja felül, tökéletesen harmonizálnak az édeskés-savanykás krémlevessel. A látványt fokozandó friss medvehagyma és metélőhagyma került a tányéron a leves tetejére, mi tagadás, az enyhe hagymaíz sem tett rosszat az összhatásnak. Na jó, a végén még egy kis szerecsendiót reszeltem a leves tetejére. Nálam ez a leves most már rendszeres szereplő lesz a menüsorban.