Kisgyerekkel az oldalán az ember számos olyan szituációt bevonz, amiben egyébként soha nem lenne része. Az eladók hirtelen kedvesek lesznek, dobnak valami közhelyes, de azért aranyos megjegyzést, ilyenek. Legutóbb az egyik vezető hipermarketben jártunk, és a halaspultnál az eladó figyelt fel gyermekünk kíváncsi tekintetére, ami a tengeri herkentyűkre fókuszált éppen. Rövidesen egy óriási polipot mutatott fel neki, hogy az hogyan is néz ki, amikor nem jégkockákon pihen, hanem rongyként lóg egy gumikesztyűs kézből. Tényleg lenyűgöző látvány, pont olyan, amihez nem lehet igazán mit hozzátenni szülőként, nyilvánvaló, hogy ezek után nem lehet elhitetni egy két és félévessel, hogy ez a gumiszerű valami valaha az élőlények sorába tartozott, teljességgel kizárt, hogy ilyenkor bármi értelmeset mondjon az ember. Kár is a gőzért. Az eladó igyekezetét viszont értékeltük, és ez megerősített minket abban, hogy mindenképpen megvásároljuk valamelyik tengeri hullát a jégágyról. A választás a csirkeízűként aposztrofált sárga tőkehalfilére esett, és nem is bántuk meg. A hal elég friss volt, ráadásul szálkamentes és így egy könnyed vacsora alapjául szolgált.
Könnyű vacsorához könnyű és gyors köret dukál. Cékla. Az ötlet a kísérleti konyhától jött. Mivel az ott javasolt elkészítési módra nem volt idő, a céklát forrásba lévő vízbe dobva kissé megfőztük (10 perc), majd leszűrést követően olívaolajon serpenyőben körbepirítottuk. Ennek megfelelően elég harapós maradt, de kellően szaftos ahhoz, hogy rátapadjon a frissen őrölt mák, amiben megforgattuk. Mennyei ízelegy, és jól passzolt a halhoz is. A sok kerek íz mellé került még a tányérra brokkolicsíra is, nem csak látványelemnek, hanem az ízharmóniát is jól befolyásolta: csípőskés, savanykás, wasabi-szerű friss ízzel egészítette ki az inkább édesbe hajló halat és céklát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése