Csicsókakrémleves szalonnapörccel, medvehagymával

A balatonszemesi Kistücsök étteremben jártamkor megfogadtam, hogy megpróbálom majd házilag előállítani azt a fantasztikus csicsókakrémlevest, amit ott készítettek. Nagyon modern ízvilág, és mégis, jött a levessel valami békebeli hangulat, ehhez nagyban hozzájárult a tetejére - nemcsak díszítésként - szórt szalonnapörc is. Bár a receptre nem kérdeztem rá, az világos volt, hogy tej és tejszín keverékében főzhették a csicsókát, és, hogy a kellemesen édeskés alapízt valami savanykás hozzávalóval bolondították meg. Mindezek alapján a következőkre jutottam.

Hozzávalók:

1 kg csicsóka (a nettó súlya kb. 80 dkg lett hámozás után)

3,5-4 dl tej

2,5 dl főzőtejszín

fél citrom leve

1 gerezd fokhagyma

mangalica zsírszalonna
szerecsendió

medvehagyma és metélőhagyma

só, bors

A csicsókákat nyersen meghámoztam, és két-három darabra vágtam, úgy, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek, egységesen főhessenek. A csicsókadarabokat a tejjel és a tejszínnel feltettem főni, a bőrösödést elkerülendő lassú tűzön, és beledobtam a lábosba a fokhagymát is. Kis sózáson kívül a fűszerezést a végére hagytam, tehát ezen a ponton még nem került bele semmi ízfokozás. A csicsókának kell bőséggel idő a puhulásra, ez részben a lassú tűz, részben a csicsóka keménységének a következménye. A megpuhulást követően (ami 35-40 perc főzés után valósult meg), a lábos teljes tartalmát turmixgépbe tettem és lepürésítettem. Az már ekkor látszott, hogy állagra nagyjából sikerült eltalálni a Kistücsök-féle zsinórmértéket. A fűszerezés, pontosabban a fűszerek elkeverése egyszerűbbnek tűnt a turmixgépben, ezért ebbe szórtam bele az őrölt borsot és a frissen reszelt szerecsendiót. Itt került továbbá a levesbe a citromlé, ezt folyamatosan adagoltam, és így jutottam végül arra, hogy ehhez a mennyiséghez kb. fél citrom leve biztosan kell. Rákapcsoltam a turmixra, hogy mindez jól eloszoljon. 

A balatonszemesi tapasztalatok szerint apróra kockáztam mangalica zsírszalonnát, ezt jól kipirítottam, így álltak elő a pörcdarabkák, ezek látványát már csak az ízük múlja felül, tökéletesen harmonizálnak az édeskés-savanykás krémlevessel. A látványt fokozandó friss medvehagyma és metélőhagyma került a tányéron a leves tetejére, mi tagadás, az enyhe hagymaíz sem tett rosszat az összhatásnak. Na jó, a végén még egy kis szerecsendiót reszeltem a leves tetejére. Nálam ez a leves most már rendszeres szereplő lesz a menüsorban.

Gombás, póréhagymás tagliatelle

A cérnametélt után csak idő kérdése volt, hogy a szélesmetélt készítését is kipróbáljam a tésztagéppel. A metélt szélessége mellett a vastagságán is változtattam ezúttal, gondolva arra, hogy nem levestésztát készítek, ezért azt akartam, hogy harapósabb legyen. A 9 fokozatból ezért most csak a 7-es vékonyságúig nyújtottam a tésztát, amit a korábbi recept szerint gyúrtam. A főzési idő így sem volt túl hosszú, nagyon gyorsan, pár perc alatt kész volt az al dente keménységű tészta, amit egy gombás-póréhagymás szószba forgattam bele. A szószt nem bonyolítottuk túl: apróra vágott és olívaolajon megpirított fokhagymára szórtuk rá a felszeletelt gombát és póréhagymát, ezeket sóztuk, borsoztuk, végül tejszín és vaj hozzáadása után állt össze a mártás, amit spongyaként szívott magába a frissen főtt tagliatelle.

Formakenyér

Az alap kenyérrecept szerint dagasztott és pihentetett kenyértésztából teljesen más kenyér sül, ha sütőformában sül meg. Tökéletesen szabályos forma, nagyobb lyukak, ruganyos tésztaszerkezet. És meglepő (?) módon az íze is egészen más. Az első óra után a tésztát már a formába tegyük bele, és abban kelljen tovább. Ha jól dolgoztunk, a kenyér kimászik a formából, és ennek köszönhető a gombaszerű forma.

Fűszeres-szamorodnis körte karamellsziruppal

Már annyiszor láttunk másokat ilyesmit csinálni, és mindannyiszor csorgott a nyálunk. Hát, most eljött a mi időnk, gondoltuk. Egy üveg édes tokaji szamorodnit forraltam fel, ebbe egy egész fahéjat, néhány szem szegfűszeget, két csillagánizst és egy citrom reszelt héját dobtam bele. Közben megmostam és meghámoztam a nem túl érett alexander körtéket. Az alexander nem a leginkább ízgazdag körte ugyan, de viszonylagos keménysége miatt bízhattam abban, hogy a főzés ellenére is egyben marad. Ezt követően a körte végét levágtam (kiegyenesítettem), hogy a tányérban állítani tudjam. A borba - forrásakor - beletettem a körtéket és felöntöttem annyi vízzel, hogy a folyadék ellepje a gyümölcsöket. Amikor puhára főttek a körték (amire nem tudok általánosan érvényes időtartamot mondani, mert körtéje válogatja), tányérra tettem őket. Cukrot karamellizáltam (fehéret és barnát) kevés víz hozzáadásával, és a körtékre csurgattam. Csodálatos desszert.

Currys sárga tőkehalfilé mákos céklával és brokkolicsírával

Kisgyerekkel az oldalán az ember számos olyan szituációt bevonz, amiben egyébként soha nem lenne része. Az eladók hirtelen kedvesek lesznek, dobnak valami közhelyes, de azért aranyos megjegyzést, ilyenek. Legutóbb az egyik vezető hipermarketben jártunk, és a halaspultnál az eladó figyelt fel gyermekünk kíváncsi tekintetére, ami a tengeri herkentyűkre fókuszált éppen. Rövidesen egy óriási polipot mutatott fel neki, hogy az hogyan is néz ki, amikor nem jégkockákon pihen, hanem rongyként lóg egy gumikesztyűs kézből. Tényleg lenyűgöző látvány, pont olyan, amihez nem lehet igazán mit hozzátenni szülőként, nyilvánvaló, hogy ezek után nem lehet elhitetni egy két és félévessel, hogy ez a gumiszerű valami valaha az élőlények sorába tartozott, teljességgel kizárt, hogy ilyenkor bármi értelmeset mondjon az ember. Kár is a gőzért. Az eladó igyekezetét viszont értékeltük, és ez megerősített minket abban, hogy mindenképpen megvásároljuk valamelyik tengeri hullát a jégágyról. A választás a csirkeízűként aposztrofált sárga tőkehalfilére esett, és nem is bántuk meg. A hal elég friss volt, ráadásul szálkamentes és így egy könnyed vacsora alapjául szolgált. 

A halat elkészíteni tényleg nem nagy kunszt: az egyetlen hiba, amit el lehet követni, ha túlbonyolítjuk a főzést. Olívaolajat és vajat forrósítottam egy serpenyőben, ebben sütöttem meg közepes lángon percek alatt az enyhén sózott és curryvel megszórt halszeleteket (mindkét oldalát kb. azonos ideig). Semmi más fűszert nem használtam, tökéletesen elég volt ez így. Az olaj és a vaj is ízesít, és a halnak magának is volt egy kellemes alapíze, ami kétségtelenül a csirkéhez hasonlított leginkább, de jó értelemben. Egy egyszerű semleges hús ízét kell elképzelni. A hal frissességére abból következtettem, hogy 1. nem volt büdös nyers állapotában, 2. nagyon jó maradt az állaga a sütést követően is, nem esett szét darabokra, hanem kifejezetten ruganyos maradt.

Könnyű vacsorához könnyű és gyors köret dukál. Cékla. Az ötlet a kísérleti konyhától jött. Mivel az ott javasolt elkészítési módra nem volt idő, a céklát forrásba lévő vízbe dobva kissé megfőztük (10 perc), majd leszűrést követően olívaolajon serpenyőben körbepirítottuk. Ennek megfelelően elég harapós maradt, de kellően szaftos ahhoz, hogy rátapadjon a frissen őrölt mák, amiben megforgattuk. Mennyei ízelegy, és jól passzolt a halhoz is. A sok kerek íz mellé került még a tányérra brokkolicsíra is, nem csak látványelemnek, hanem az ízharmóniát is jól befolyásolta: csípőskés, savanykás, wasabi-szerű friss ízzel egészítette ki az inkább édesbe hajló halat és céklát.

Kókuszos keksz

Az általam elképzelt "ideális háztartáshoz" hozzátartozik, hogy mindig van valami süti a kamrában, amire rá lehet járni, reggel a tea mellé, vagy munkából hazaérve be lehet kapni pár falatot belőle. És persze az ideális háziasszony ezt saját maga készíti. Hát.... szoktam sütni, de azért az nem mondható el, hogy házi aprósütikkel van tele a spájz (vagy spejz?), főleg, hogy ha valamit csinálok, az friss fogyasztásra készül, és csak 1-2 napig tart ki. Szóval ez a kókuszos keksz gyakorlatilag az első olyan süti, amit arra sütök, hogy 1-2 hétig a dobozban álljon és várja az érdeklődőket. A recept egy 1001 aprósüteményt felvonultató "lexikonból" származik, milyen szerencse, hogy rábukkantam a nagy tömegben :))

Hozzávalók:

12 dkg liszt (én kb. 1/4 részben teljes kiőrlésűt használtam)

6 dkg cukor

5 dkg zabpehely

10 dkg kókuszreszelék

1 teáskanál szódabikarbóna

csipet só

16 dkg olvasztott vaj

1 evőkanál méz

A száraz alapanyagokat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a mézet. A masszából két teáskanál segítségével kis halmokat képzünk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük olyan távolságra egymástól, hogy legyen helyük kicsit szétterülni. (A massza állaga alkalmas arra is, hogy kis golyókat formázzunk belőle, de azt tapasztaltam, hogy akkor nem lesz olyan ropogós és omlós a végeredmény, mintha kanállal formáznánk.)

150 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt aranybarnára sül. Melegen még picit puha, óvatosan kell leszedni a papírról és rácsra, tálcára tenni hűlni.

Gulyásleves

Már volt szó ír gulyásról, és nem maradhat el a paprikás, magyar változat sem. Mégiscsak hungarikum, vagy mi. Érdekes a gulyás, mert egyfelől a magyar konyhát a sztereotípiák ezzel azonosítják, másfelől egyike azoknak az ételeknek, amelyekről - alappal - olyan vélekedés is van, hogy nem érdemes étteremben kipróbálni. Mondjuk az éttermekben elérhető levesek húsalapanyag-problémái mellett gyakran tapasztalhatjuk azt is, hogy ami a tányérba kerül a lé mellé, az nem a lében főtt, csak tálaláskor találkozik vele (nincs ízharmónia), és gyanús, hogy ugyanaz a zöldség kerül a gulyásba, a ragulevesbe és a húslevesbe is (kivételek persze vannak). Viszont ez itt nem egy étteremkritika, szóval térjünk a tárgyra, a megbízható házi gulyásra. Tűzhelyen soha nem lesz olyan, mint bográcsban, de azért kis odafigyeléssel nagyon jót lehet a négy fal között is csinálni.

Hozzávalók (5-6 személyre):
zsírszalonna vagy zsír (legjobb a füstölt)
1 nagy fej vöröshagyma (vagy több kicsi, de mondjuk a több hagyma sem árt)
pirospaprika
0,75-1 kg marhahús (szaftosabb részek [nyak, szegy, lapocka, lábszár])
2 szál nagyobb sárgarépa
2 szál nagyobb fehérrépa
4-5 szem kisebb krumpli
2-3 közepes nagyságú babérlevél
1 db tojás
kevés liszt
só

A  zsiradék jelentősége óriási, hiszen egyfelől a hagymával párban kiváló alapízt biztosít, másrészt ez hivatott kioldani a fűszerpaprika ízét és színét. Az apróra vágott szalonnából kisütöttem a zsírt, a zsiradékra rádobtam az apróra kaszabolt vöröshagymát. A hagyma üvegesedésekor kell beleszórni a fazékba a pirospaprikát (2-3 evőkanál biztosan mehet bele), és nagyon vigyázni, hogy ne égjen meg, azaz: kavargatni ezerrel a fakanállal és esetleg kis vízzel megöntözni az elegyet (de épp csak annyival, hogy ne égjen a paprika, hiszen a húst először nem főzni, hanem pirítani akarjuk). Rögtön utána mehet bele a felkockázott hús, amit körbepörkölünk. Ilyenkor érdemes a paprikát pótolni, ha nem tűnik elégnek a korábban hozzáadott mennyiség. Amikor a húskockák felszínén már mindenhol kicsapódott a fehérje, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húsokat. Sózzuk és beletesszük a babérleveleket. A hús fővési ideje értelemszerűen hosszabb mint a zöldségeké, ennek megfelelően a hús puhulásáig én nem szoktam beletenni a répákat és a krumplit. (A húsnál annyit szoktam csalni, hogy ha nincs sok idő evésig, rányomom a gyorsfőzőfedőt a fazékra.)

Amikor a hús már puha, felöntjük vízzel,  és mehet bele a zöldség-különítmény, először a répák, kicsivel később a krumpli. Így a zöldségeknek kellő idő áll rendelkezésére a leves alapízeinek az átvételére, de nem főnek szét, harapósak maradnak. Ezen a ponton érdemes ellenőrizni a leves sósságát (a zöldségek ugyanis megédesítik a levet). Az utolsó művelet a csipetke elkészítése. A csipetkéhez 1 tojásra és annyi lisztre van szükség, amivel egy sűrű halmazállapotú, de kellően rugalmas tészta áll elő (a tészta felszíne még fénylik a tojástól, de már nem folyik, hanem erősen tapad a keverőedény falához). Tulajdonképpen nem lehet elrontani sehogy, legfeljebb kicsit lágyabb vagy keményebb csipetkénk lesz (kit érdekel). Kiskanállal szaggatjuk a levesbe, úgy, hogy az első szaggatás előtt a kiskanalat felmelegítjük a forró levesben, és minden szaggatás után belemártjuk, így semmi nem ragad majd a kiskanálhoz.

Szülinapi torta

Komoly feladatot kaptam a legutóbbi szülinap előtt: marcipános tortát kellett csinálnom. Ezen belül szabad volt a vásár, így egy darabig azzal a gondolattal barátkoztam, hogy valamilyen piskóta+krém tortát csinálok és beborítom vékonyra nyújtott marcipánnal, de végül gyáva voltam ilyen komoly cukrászati műveletbe belevágni. Ráadásul találtam egy olyan receptet, amely a krémbe keverte a marcipánt, végül emellett döntöttem. A kóstolás alapján még annyi tartozik ide, hogy kevésbé a marcipánkrém, mint a mandulás tészta és az étcsokis tortabevonó miatt volt zseniális a végeredmény.

Hozzávalók a tésztához:

1/2 bögre ("cup") liszt

1/2 bögre cukor

10 dkg szeletelt mandula

1/2 csomag sütőpor

2 tojás

4 evőkanál olaj (én semlegesebb napraforgó olajat használtam)

5 evőkanál tej

Az összes hozzávalót összekeverjük és 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük (én az aljára tettem csak sütőpapírt). 180 C-os sütőben megsütjük, kb. 20 perc. Szépen feljön, de azért alapvetően kicsike torta marad. A kihűlt tortát majd ketté kell vágni a megtöltéshez.

A krémhez kell:

3 dl tej

2 evőkanál rétesliszt

2 evőkanál búzadara

20 dkg cukor

10 dkg marcipánmassza

10 dkg puha vaj

Főzünk egy "kvázi" tejbegrízt (csak sokkal több cukorral), majd beleolvasztjuk a marcipánmasszát. Utána hagyni kell langyosra hűlni (hogy ne dermedjen össze a massza, szorgalmasan kevergettem), és csak ezután lehet hozzáadni a habosra kevert vajat. (Én ezen a ponton elkövettem azt hibát, hogy nem vártam elég sokáig a vaj hozzáadásával, így kicsit folyós lett a krém a megolvadt vajtól.)

Ha a krém is egész kihűlt, akkor lehet megkenni vele a félbevágott tészta alsó felét, megy rá a másik tészta-fél, és a maradék krém még elég ahhoz, hogy kívülről is bevonjuk vele a tortát.

A krém dermedése, száradása után étcsokis tortabevonóval öntöttem le (én Dr. Oetker zacskós-olvasztóst használtam), ez ízben sokkal jobban passzolt hozzá, mint egy tejcsokis bevonó.

A színes marcipán díszítést a gyerekkel együtt gyurmáztuk, kb. egyforma a kézügyességünk :)) (de ő még ügyesedhet)

Zöldségkrémleves

A krémlevesek egyértelműen divatba jöttek az utóbbi időben. Jó persze a darabos leves is, de a felismerhetetlenségig pépesített zöldségekkel viszünk kis izgalmat a dologba, ti., hogy kitaláljuk-e, miből is van az egyébként jó ízű lé. A másik megfigyelés, hogy a pürésítéssel kicsit az ízhatás is változik, hiszen az alkotóelemek nem válnak el olyan élesen egymástól, hanem teljesen eloszlanak, egy kanálban biztosan benne van minden hozzávaló. Harmadik tétel: a pürésítéssel hirtelen robban az ízbomba, addig a főzővíz maga ízetlen, semmilyen, csak haloványan érződik, hogy valami főtt benne. Szóval jó dolog molekulákra szaggatni a zöldségeket. A hozzávalókon nem kell sokat gondolkodni, amit találunk a piacon, boltban, abból főzünk. Most sárga- és fehérrépa (4-4 szál), új karalábé (2 db) és káposzta (fél fej) volt a soros. Ezek kockára vágva kerültek a wokszerű serpenyőbe, némi olívaolajra. Pont, mintha valamilyen zöldségköret készülne. Sózás, hogy aztán engedjék kicsit a levüket. Amikor körbepirultak, átpakoltam őket a lábosba, és fűszereztem egy chilis, cayenne borsos, mustármagos, római köményes fűszerkeverékkel, curryvel, sáfrányos szeklicével, zúzott köménymaggal (főleg a káposzta relatíve nagy aránya miatt), fokhagymával. Felöntés forró vízzel. Nem főztem túl a zöldségeket, inkább amolyan al dentére, maradjon is benne valami tápanyag. Megy az egész a turmixba. Teljesen homogénre pürésítettem, nem hagytam kilógó színeket. Visszatettem a tűzre,  felrottyantani (jó sűrű krém lett, szóval rottyant rendesen), és kevés (úgy 1 dl) főzőtejszínnel elkeverni a pépet. Ennyi az egész. Kötelező parmezánt reszelni rá a tányérban. Petrezselyemmániás vagyok, szóval azt is szórtam rá. Jól passzol hozzá továbbá a sógoroknál bevett Backerbsen.  

Házi cérnametélt

A főtt tészta iránti szenvedélyem feltehetően veleszületett, de az biztos, hogy kibontakozása szorosan kapcsolódik gyerekkori nyári szünidőkhöz, amikor is nagyanyám szárnysegédjeként idejekorán megismerhettük a levestészta készítésének alapvető fortélyait. Ja, mert, hogy a másik, itt és most releváns tulajdonságom a húsleves-perverzió, és hát ugye a húsleves egyik legfontosabb eleme köztudottan a hozzá- (ideális esetben: benne-) főzött tészta. A mai napig megmaradtam gyereknek ebből a szempontból, és a családi ebédeknél szigorúan púpozott tésztahalomra vagyok hajlandó levest meríteni. Mi tagadás, Arkhimédész törvényét jól lehetne szemléltetni a tányéromban, az általam betervezett tésztamennyiség ugyanis rengeteg folyadékot kiszorít (valójában: be sem enged), többszörös repetázással azért összességében a húslevesből is beviszem a napi szükséges mennyiséget. 

Szóval nyaranta visszatérő elfoglaltság volt a levestészta gyúrása, nyújtása és szaggatása, és évről-évre egyre precízebben utánoztuk a profi mozdulatokkal operáló nagyanyámat, persze az ő aranysárga tésztája mellett a mi agyonlisztezett és koszos kézzel nyomkodott valamink teljesen szürke és emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmatlan volt. Az övét viszont még kifőzés előtt rendesen dézsmáltuk; máig nem értem, miért álltam neki újból és újból nyers tésztát enni (vö.: gittrágás), amikor mindig komoly hasfájás volt a következménye. Szerencsére idővel bejöttek a boltokba a gumicukrok, és tudtam mással pótolni az élményt. Nagyanyám maga nyújtotta el leheletvékonyra a tojástól aranyló tésztát, és ez valami egészen lenyűgöző, misztikus dolog volt gyerekfejjel. Hogy nem ragad össze? Hogy lesz ilyen vékony és egyenletes? Hogy lesz ilyen kevés lisztből ennyi metélt? Mivel a mai napig gyakorolja a tésztakészítés művészetét, félek neki vallani arról, hogy én az ő tudományát mostantól egy profi segédeszközzel viszem tovább, ti. egy fantasztikus olasz tésztagéppel, amire nemrég tettünk szert. A gyúrásig minden úgy néz ki, mint régen, de míg nagyanyám csak a metéltre vágást bízhatta egy pici, műanyag szaggató-készségre, nekem már a nyújtással sem kell szenvednem. A tésztát ugyanis csak kb. 3-4 mm vastagságig kell hagyományos eszközökkel nyújtani, ez tényleg gyerekjáték, innentől a kb. 0,2 mm-es vastagságot már a gép közreműködésével (a két sima henger fokozatos egymáshoz közelítése útján) érjük el. A tökéletesen egyenletes és ruganyos kinyújtott tésztát a vágóhengereken áthajtva szabjuk a kívánt szélességűre, a géphez számos kiegészítő profil érhető el, az alapfelszereltség része a cérnametélt és a szélesmetélt (tagliatelle) megformázásához szükséges vágóhenger.

A tészta receptjéhez sok referenciát tekintettünk meg, a következő arányok ideálisnak, mi több, tökéletesnek bizonyultak:

30 dkg liszt

3 tojás

csipet só

löttyintésnyi (kb. 1 evőkanál) olívaolaj

Ezeket összedolgozzuk, a klasszikus módon, tehát egy tálba beleöntjük a lisztet, gödröt mélyítünk az öklünkkel bele, ebbe a gödörbe kerülnek a tojások, rászórjuk a sót, és hozzáadjuk az olívaolajat. Gyúrás indul. Villával érdemes az elején a tojások felverése, fehérje és sárgája homogenizálása érdekében, majd érdemes áttérni a kézi gyúrásra. Amikor nagyjából már összeállt a tálban a tészta, áttehetjük a székhelyét egy nyújtólapra, és ott fejezzük be a tészta kidolgozását. A cél egy relatíve kemény, de ruganyos, nem tapadós, nem ragadós massza kidolgozása, ami egynemű, egyszínű, és kívánatosan tojásos illatú. A hozzávalókkal persze lehet játszani (még egy kis liszt vagy olaj), de: 1. a recept tényleg tutinak tűnik, szóval valamit elrontunk, ha még kéne valamit adagolni hozzá, 2. vizet semmiképpen se tegyünk bele, ha nem nagyon muszáj. 30 percre megy a hűtőbe, utána 4 részre osztjuk, és ezeket nyújtjuk a fent írtak szerint 3-4 mm-esre, hogy a legszélesebb hengertávolsággal már be tudja szippantani a gép. Érdemes fokozatonként végignyomni a tésztát a gépen, és több darabra vágni idővel, mert a nyújtás - fogalmilag - az alapterület és a hosszúság növekedésével jár, tehát egyre nehezebb lesz kezelni a tésztalapot. Profik az egyes tésztalapok elejét és végét összetapasztják, így folyamatosan mehet körbe-körbe a nyújtás egy adott fokozaton.

Amikor az utolsó fokozaton is áthajtottuk a lapokat, terítsük ki őket szikkadni enyhén meglisztezett tálcára, lapra, a frissen nyújtott tészta a vékonysága miatt a vágást követően összetapadhat, 10-15 perc száradást követően ez már elvileg nem fordulhat elő. A vágóhengerek elvégzik a folyamat leggyönyörűbb részét. A kiszabott cérnametéltet konyharuhára szórjuk szét, és enyhén megforgatjuk kevés liszttel, hogy a szálak elváljanak egymástól. A húsleves leszűrt levében vagy forrásban lévő sós vízben 1-2 perc alatt megfőzzük. A régi trükk az, hogy a leszűrést követően hideg víz alá tartjuk, így még ruganyosabbá és elválóbbá téve a cérnácskákat (én ezt a lépést most hanyagoltam). A tésztagép már az első használat után családtaggá vált. Igyekszem minél több tapasztalatot megosztani vele kapcsolatban a jövőben. 

Quiche

Magyarul lepény, méghozzá sós lepény. (Én nem tudok franciául, úgyhogy sokáig zavarban voltam, ha ki kellett mondani a nevét, pedig olyan egyszerű, hogy "kis". Csak ez meg kicsit viccesen hangzik magyar szövegkörnyezetben...)

Nekem a tökéletes hétköznapi vacsora, minden nap meg bírnám enni, ha valaki megcsinálná... (de én magam azért ilyen gyakran nem veszem rá magam a készítésére) Előnye pedig, hogy pár alapanyagon túl bármit tehetünk bele, és hogy melegen, hidegen egyaránt finom (na, ez elég szakácskönyvesen hangzott, bocs :))

A tésztához kell (én most Jamie receptjét használtam):

25 dkg liszt

10 dkg hideg vaj

1 tojás

kevés reszelt sajt

csipet só

A tésztát összegyúrjuk (türelem, az elején nem úgy fest, mint ami nagyon össze akarna állni, ha végképp nem halad a dolog, kis vízzel vagy tejjel segíthetünk neki) és a tortaformának megfelelő méretre kinyújtjuk. (Ez a mennyiség a 30 cm átmérőjű klasszik piteformámhoz passzol.) A formába egyengetjük a tésztát, a kilógó felesleget levágjuk, és folpackba csomagolva a mélyhűtőbe tesszük legalább 1/2 órára, vagy ha úgy időzítünk, a másnapi felhasználásig.

A töltelék:

10 dkg krémsajt

15 dkg tejföl

2 tojás

-> ezek alkotják a töltelék alapját, ezen túl a belevaló szabadon variálható, a mostani esetben volt még benne

1 fej hagyma

15 dkg füstölt sonka

10 dkg spenót

A sütés menete:

Ha kerámia vagy üveg tálban sütjük, akkor a mélyhűtőből közvetlenül a HIDEG sütőbe tegyük a tésztát, és kezdjük melegíteni 190 fokra. Kb. 15 perc alatt sül meg világos aranybarnára, ez a "vakra sütés", a tészta előkészítése. (És a mélyhűtős a módszerrel kihagyható a babokkal vagy más nehezékekkel végzendő elősütés.)

Ezt követően kerül bele a töltelék, és a tetejére reszelt sajt. Megy vissza a sütőbe, kb. további 25-35 percre.

Voilá!