2014. november 17., hétfő

Lazacos-pórés leves

... melynek ihletői között található az Írországban kóstolt seafood chowder, Pettson és Findusz szakácskönyve, valamint Hugh Fearnley-Whittingstall.

Hozzávalók:

1/2 l tej
5-10 dkg füstölt lazac (minél több, annál intenzívebb lesz a végeredményben a füstölt hal íze)
1 babérlevél
fél csokor petrezselyem
fél szár póréhagyma
3 krumpli
2-3 szál szárzeller
20-30 dkg nyers lazac filé
fél liter alaplé (lehet kockából is)
só, bors

Azzal kezdődik a leves, hogy előkészítjük a tejes alapot. A fél liter tejbe beletesszük a kis darabokra vágott füstölt lazacot, a babérlevelet és a petrezselyem szárát, és lassan felmelegítjük majdnem forrásig. Mielőtt forrna, elzárjuk alatta a lángot és állni hagyjuk kb. negyed órát, hogy a tej rendesen átvegye a füstölt hal ízét.  

Egy nagyobb lábosban (ebben fő majd végül a leves) vajon/olajon megpároljuk a felkarikázott póréhagymát, majd rádobjuk a krumplikockákat és a felaprított szárzellert. Együtt is pirítjuk, pároljuk kicsit, majd felöntjük az alaplével, és megfőzzük a zöldségeket.

A nyers (bőr nélküli) lazacot kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk,sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben kevés olajon pirosra sütjük.

Végül összeállítjuk a levest: a zöldségekhez öntjük a tejes alapot (babérlevél és petrezselyemszár nélkül), hozzákeverjük a sült lazacdarabokat, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a felaprított petrezselyemleveleket is, és pár perc alatt összefőzzük.  

2014. október 21., kedd

Időt kérek

Pedig vicces módon ehhez a sütihez nem is kell sok idő. (De néha még kevés sincs...)

Nagy rajongója vagyok Lila Fügének, de ezt a receptet nem a blogon találtam, hanem egy barátnőm révén ismertem meg. Morzsasüti (crumble) kategóriában világbajnok. Kisebb sütőformában csináltam, így kisebb bögrét is vettem alapul, továbbá szerintem eszméletlen sok a cukor az eredeti receptben, úgyhogy azt ízlés szerint bátran lehet csökkenteni. 

Hozzávalók (25 cm átmérőjű piteforma):
a morzsához:
1 bögre (1,5 dl-es) zabpehely
1/2 bögre liszt
1/4 bögre szeletelt mandula
2-3 evőkanál cukor
csipet só
7 dkg hideg vaj, kis kockákra vágva

a töltelékhez:
1 alma, 1 körte, magház kivágva, falatnyi kockákra vágva
2-3 evőkanál cukor
1 evőkanál kukoricaliszt (ha kimarad, akkor sem lesz nagy baj)
fűszer ízlés szerint (pl. fahéj, vagy az eredeti receptben rozmaring - kipróbáltam, de nem mertem sokat tenni bele, így nem igazán érződött)

A töltelék hozzávalóit összekeverjük és a sütőformába öntjük. A morzsához a vaj kivételével az összes hozzávalót összekevertem, és végül a vajjal is összemorzsoltam. Egyenletesen rászórtam a gyümölcsre. (Tettem rá durvára vágott diót is, de azt legközelebb a gyümölcs és a morzsa közé fogom tenni, mert a tetején kicsit túlsült.)

190 C fokos sütőben 30-35 perc.

  

2014. március 31., hétfő

Govinda nyomában


Zöldségek fűszeres paradicsomszószban

a zöldségek:
1 kis fej karfiol, rózsáira szedve (és 2-3 cm-es darabokra aprítva)
2 kápia paprika felkockázva
1 padlizsán felkockázva, besózva (2 tk sóval) és lecsepegtetve

Egy nagy serpenyőt felforrósítunk és részletekben, kevés olajon minden zöldségek megsütünk benne, majd félretesszük a szósz elkészültéig. 

a szószhoz:
3 evőkanál olaj
1 teáskanál barna (vagy fekete) mustármag
1 tk egész római kömény
szárított chili ízlés szerint (egy másfél centis kicsi darabtól, magok nélkül, garantáltan nem lesz túl csípős)
2 tk őrölt koriander
3 cm friss gyömbér lereszelve
3/4 tk kurkuma
egész fahéj (kb 2 cm-es darab)
1 doboz hámozottparadicsom-konzev
só, cukor
1-2 dl kókusztej
díszítésnek korianderzöld vagy petrezselyem

Az olajat elkezdjük melegíteni, kipattogtatjuk rajta a mustármagot (vigyázat, nehogy megégjenek), majd hozzáadjuk a római köményt, azt is pirítjuk max. 1 percig, utána jöhet a többi fűszer (chili, koriander, gyömbér, kurkuma, fahéj). Kevergetés, pirítás, aztán mehet bele a paradicsomkonzerv. Hagyjuk összefőni a mártást (kb. fél óra), majd ízesítsük sóval, cukorral, öntsük fel kókusztejjel. Ha elkezd forrni, tegyük bele a zöldségeket és alacsony lángon rotyogtassuk 5-10 percig.

Csicseriborsós spenót

2 evőkanál olaj
1 tk barna (vagy fekete) mustármag
1 tk egész római kömény
6-8 curry-levél
1/2 tk kurkuma

45 dkg fagyasztott spenótlevél (frissből kicsit több)
15 dkg főtt csicseriborsó (pl. konzerv)
egy-másfél dl tejszín

Az olajat elkezdjük melegíteni, kipattogtatjuk benne a mustármagot, majd megpirítjuk benne a római köményt, curry-levelet és kurkumát. Hozzákeverjük a felengedett (fagyasztott) spenótot,sózzuk és megpároljuk. Belekeverjük a csicseriborsót, felöntjük tejszínnel és egyet rottyantunk rajta.  

Tejszínes-tejfölös szabdzsi

a zöldségek:
35 dkg zöld zöldbab
50 dkg krumpli

A zöldbabot sós vízben megfőzzük, a krumplit meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, és részletekben  forró serpenyőben, kevés olajon megsütjük. Félretesszük, míg elkészül a szósz.

a szószhoz:
2 evőkanál olaj
1 tk egész római kömény
2 babérlevél
1 tk őrölt római kömény
1 tk őrölt koriander
1/2 tk kurkuma
2 dl tejszín
2 dl tejföl

1 tk garam maszala
díszítésnek apróra vágott korianderzöld vagy petrezselyem

Az olajat elkezdjük melegíteni, megpirítjuk benne előbb az egész római köményt, majd a többi fűszert (babérlevél, őrölt római kömény és koriander, kurkuma). Felöntjük tejszínnel, és összeforraljuk. Ha felforrt, hozzákeverjük a sót, a zöldségeket, a tejfölt és a garam maszalát. Pár percig még főzzük együtt is.

A tányéron ezen kívül bulgur, fűszeres almalekvár, és lepénykenyér.

govinda.hu

Creative Commons Licenc
A bejegyzésekben szereplő valamennyi fotó szerzői jogi védelem alatt áll és a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.