2011. október 29., szombat

Szilvás Tatin-torta


A szilva szezon végén (végén?) gyorsan még felteszem ezt a jó kis torta receptet - igaz, a klasszikus formáció almával készül, az almaszezon pedig épp csak elkezdődött.

Két hozzáfűzni való:
1. Tatin-torta néven ismert az a gyümölcsös (hagyományosan almás) süti, amelyet fejjel lefelé kell sütni (azaz először a gyümölcs megy a tortaformába, utána a tészta) és sütés után fordítjuk meg, ettől a tészta ropogósra sül, a gyümölcs pedig lédús marad és karamellizálódik. (Az eredeti receptben külön karamell is szerepel, de én ezt kihagytam.)
2. Szerintem nem a besztercei szilvából, hanem abból a másik, nagyobb és bordósabb színű szilvából finom és szép színű.

Hozzávalók:
24 dkg liszt
16 dkg hideg vaj/margarin, felkockázva
8 dkg cukor
1 kávéskanál sütőpor
1/2 citrom reszelt héja
1 tojás
1 evőkanál tejföl
csipet só

gyümölcs, jelen esetben magozott és negyedelt szilva, és némi hozzá passzoló őrölt fahéj

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és a kész tésztát legalább fél órára hűtőbe tesszük pihenni. Ezalatt van idő előmelegíteni a sütőt 180 fokra, kimagozni a szilvát és elrendezni egy 28 cm-es tortaforma alján, a vágott felükkel lefelé. A szilvára kevés őrölt fahéjat is szórtam. A tésztát a pihentetés után lisztezett deszkán kinyújtottam, és befedtem vele a szilvákat, kicsit rá is nyomkodtam, különösen körben a forma szélénél. Villával megszurkáltam és ment a sütőbe, kb. 45 percre. Ha a tésztán látszik, hogy megsült, kivesszük, és rövid pihentetés után megfordítjuk a tortát (nem tudom, milyen más módszer létezik erre, én egy nagy tálat teszek fejjel lefelé a formára és átfordítom bele a sütit). Az elkóborolt, sütőformában maradt szilvákat a helyükre tessékeljük, és kész.




Körtés sütőtökkrémleves dióval

Sütőtökszezon van, természetesen egyfolytában sütőtöklevest eszünk. A sütőtök szuper alapanyag, a krémleveshez nem kell semmi más, mint a megfőzött tök lepürésítése, ráadásul nagyon jól fűszerezhető, könnyen felveszi az ízeket. Ezúttal - a szintén folyamatban lévő körteszezonra tekintettel - körtékkel együtt főztem meg a sütőtököt, ezzel gyümölcsösebbé vált a leves, viszont olyan fűszereket használtam, amelyek kissé savanyítottak az ízén.

Hozzávalók:
1 db sütőtök (kb. 1 kg-os)
2 db körte (1 Alexander, 1 Vilmos)
őrölt koriander 
őrölt szerecsendió 
fokhagymapor
őrölt tarkabors
őrölt fahéj
tökmagolaj
olívaolaj

A fazékban tökmagolaj és olívaolaj keveréket hevítettem fel, erre dobtam rá a nagyjából egyforma méretűre vágott sütőtökkockákat. Megpirítottam a kockákat (sült tököt idéző illathatás a tök cukortartalmának karamellizálódásától), sóztam, borsoztam, valamint korianderrel, szerecsendióval, fokhagymaporral és fahéjjal szórtam meg őket. Felöntöttem a tököket annyi forró vízzel, hogy ellepje őket (ha nagyon sűrű levest akarunk, akkor persze kicsit kevesebbet kell hozzáadni). 5 percnyi főzés után a meghámozott és felkockázott körtéket is beletettem a fazékba. További 5-10 percnél biztosan nem kell több a töknek és a körtének, hogy megpuhuljanak. Ment az egész (tököstül, körtéstül, vizestül) a turmixba, pürésítésre. Pürésítés után visszaöntöttem a fazékba, és melegen tartás közepette igazítottam a sósságán, ekkor érdemes továbbá szükség szerint a többi fűszert is hozzápótolni. A tányérban darált dió és egész dióbél került a levesre.

2011. október 15., szombat

Aludttejben pácolt csirkecombok sáfrányos jázmin rizzsel

Ez az egyik legjobb Nigella-recept, amit ismerek. Az aludttejjel pácolás már kimondva is elég izgalmas, könnyű elképzelni, hogy omlós hús lesz a vége. De nem csak az aludttej miatt zseniális ez a pácolás, hanem a római kömény okán is. Hab a tortán, hogy a juharszirup miatt sütés közben kellemesen karamellizálódik is a pác a húson. Nigella káposztás, zelleres és sárgarépás salátát kínál hozzá, mi most jázmin rizzsel ettük.

Hozzávalók:
12-14 db csirke alsócomb
fél liter aludttej
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál só
1 teáskanál őrölt bors
1 evőkanál juharszirup
2-3 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olívaolaj

Nigella a műsorban egy óriási műanyag zacskót használ pácoláshoz, ennek hiányában én egy nagyobb vájlingot használtam, ebbe öntöttem bele mindent, ami a pác hozzávalói között szerepel. A fokhagymát lehet egészben, enyhén zúzva vagy összeaprítva is használni. A pácot jól összekevertem, és beletettem a csirkecombokat. (A húst ugye érdemes előtte az esetleges tollmaradványoktól megtisztítani, és lekapargatni a bütyökről a már kissé szarusodott bőrrészt.) Még egy keverés a csirkecombokkal is (vö.: "összemancsikolás") és mehet be a hűtőbe, éjszakára, vagy akár egy egész napra. Sütéskor a pác nagy részét leöntöttem a csirkecombokról, tepsibe tettem és kevés olívaolajjal még meglocsoltam őket, aztán kb. 200 Celsius fokon sütöttem meg. Írhatnék ide időtartamot, hogy kb. 40-50 perc kell neki, de érdemesebb figyelni a csirkéket, hogy mikor kezdenek el barnulni, és figyelni arra, hogy ne égjenek meg (ne feledjük, hogy a pácban ott a juharszirup). A húsról leöntött pácot egy edényben felforraltam, kiváló mártás lett belőle a húshoz. 

A jázmin rizs tökéletes partnere volt a pikáns csirkecomboknak. A rizset érdemes átöblíteni párszor főzés előtt. Kétszeres mennyiségű vízben tettem fel főni, forrásig nem kell rá fedő. Aztán vissza takarékra, sózás, illetve ezen a ponton szórtam meg sáfrányos szeklicével, és mehet rá a fedő, kb. 10 percig fő ebben a fázisban. Ha a 10 perc után belekukkantunk, látszik, hogy a víz szépen elfőtt, illetve azt a rizs felvette. Lefedve és levéve a tűzről még kb. 10 percig érdemes állni hagyni.


Creative Commons Licenc
A bejegyzésekben szereplő valamennyi fotó szerzői jogi védelem alatt áll és a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.