2014. november 17., hétfő

Lazacos-pórés leves

... melynek ihletői között található az Írországban kóstolt seafood chowder, Pettson és Findusz szakácskönyve, valamint Hugh Fearnley-Whittingstall.

Hozzávalók:

1/2 l tej
5-10 dkg füstölt lazac (minél több, annál intenzívebb lesz a végeredményben a füstölt hal íze)
1 babérlevél
fél csokor petrezselyem
fél szár póréhagyma
3 krumpli
2-3 szál szárzeller
20-30 dkg nyers lazac filé
fél liter alaplé (lehet kockából is)
só, bors

Azzal kezdődik a leves, hogy előkészítjük a tejes alapot. A fél liter tejbe beletesszük a kis darabokra vágott füstölt lazacot, a babérlevelet és a petrezselyem szárát, és lassan felmelegítjük majdnem forrásig. Mielőtt forrna, elzárjuk alatta a lángot és állni hagyjuk kb. negyed órát, hogy a tej rendesen átvegye a füstölt hal ízét.  

Egy nagyobb lábosban (ebben fő majd végül a leves) vajon/olajon megpároljuk a felkarikázott póréhagymát, majd rádobjuk a krumplikockákat és a felaprított szárzellert. Együtt is pirítjuk, pároljuk kicsit, majd felöntjük az alaplével, és megfőzzük a zöldségeket.

A nyers (bőr nélküli) lazacot kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk,sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben kevés olajon pirosra sütjük.

Végül összeállítjuk a levest: a zöldségekhez öntjük a tejes alapot (babérlevél és petrezselyemszár nélkül), hozzákeverjük a sült lazacdarabokat, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a felaprított petrezselyemleveleket is, és pár perc alatt összefőzzük.  

1 megjegyzés:

  1. Best Casino Slots Online - Mapyro
    Compare and find the best casinos online. to 영주 출장마사지 find the 시흥 출장샵 best slot 진주 출장샵 machines in the USA at to find the best slot 김해 출장안마 machines in the USA 경기도 출장샵 at best slot machines in the

    VálaszTörlés

Creative Commons Licenc
A bejegyzésekben szereplő valamennyi fotó szerzői jogi védelem alatt áll és a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.