Az egyik kiinduló pont egy blogbejegyzés volt arról, hogy hol mit hol érdemes vásárolni a Központi Vásárcsarnokban. Engem főleg a hal miatt érdekelt nagyon ez az írás, ugyanis mindig bajban vagyok, hogy hol is érdemes itthon venni tengeri finomságokat. Irigylem a tengerparton élőket, hogy nekik ez nem probléma, garantáltan friss áruhoz juthatnak bármikor. Ellenőrizni persze képtelenség ebből a szempontból az itthon megvásárolt tengeri halakat, de azért a hal illatán és ízén is érződik, ha valami nem stimmel. Most szerencsére ilyen probléma nem merült fel, a Vásárcsarnok alsó szintjén vásárolt nyelvhalfilé - amellett, hogy gyönyörűen nézett ki - friss volt és finom.
A másik elgondolás az volt, hogy a halhoz mindenképpen idénynek megfelelő zöldköretet készítek. A piacon megjelent a rebarbara, amivel már régóta szerettem volna kísérletet tenni, és persze még mindig rengeteg a spárga. A leveszöldségek is csúcsformában vannak, egy kis fej, húsleveshez vásárolt zellergumóhoz tízszeres méretű szár- és levélrész járt, alig hittem a szememnek; a leveleket lefagyasztottam, de a szárral - ami szinte már angol zellernek illett be, és nem maradt helye - muszáj volt valamit csinálni, kár lett volna veszni hagyni.
Felhasznált alapanyagok:
2 szelet nyelvhalfilé
1 csomag (kb. 20 szál) fehér spárga
4 szál rebarbara
2-3 evőkanál bodzazselé
zellerszár
2 fej narancs
só, bors, fokhagymapor, liszt (a halhoz)
ázsiai citromfű
póréhagymacsíra
olívaolaj
A halon nem agyaltam sokat, maradtam a hagyományos tengeri halas variációnál, ti. besóztam, borsoztam, kis fokhagymaporral megszórtam, és végül lisztben forgattam meg (nagyon enyhén), hogy aztán olívaolajban mindkét oldalán átsüssem. Nem egy nagy fantázia, de most ilyen hagyományosan, egyszerűen vágytam rá. A hal alapíze remekül megmaradt, úgyhogy nem volt rossz döntés. Már csak amiatt sem, mert inkább a körettel voltam ezúttal bátor.
A rebarbaraszárakat meghámoztam (lehúztam a felső rétegét) és apró kockákra vágtam. Olívaolajra dobtam és átpirítottam a kockákat, majd a tavalyi bodzaszörpfőzés melléktermékét, bodzazselét tettem rá, úgy 2-3 evőkanállal. (A bodzazselé a lefőzött bodzaszörp sűrítésével állt elő, étkezési zselatin hozzáadásával.) Került még az elegybe kevés ázsiai citromfű is. A végeredmény egy pikáns, kissé fanyar, egyszerre savanykás és édeskés mártás, ami jó kísérőnek bizonyult a halhoz és a másik körethez.
A spárgát alaposan meghámoztam, és az alsó fás részt eltávolítottam (most a pattintós technikához folyamodtam, ti., hogy ahol elpattan a spárgaszál, az a zsengébb és a fásabb részek demarkációs vonala - na jó, néha érdemes az alapelv érvényesülését felülvizsgálni). Feldobtam forrásban lévő sós és enyhén cukrozott vízbe főni. A spárga főzési idejének vége felé a felkarikázott zellerszárat is a főzővízbe dobtam, majd pár perc elteltével az egészet leszűrtem. Mivel a tengeri halból készített ételekhez jól passzolnak a citrusfélék, kitaláltam, hogy nem citromlével fogom a halat locsolgatni, hanem narancsot teszek a köretbe, ami - úgy képzeltem - a spárgával is jó párost alkot majd. A narancsokat meghámoztam, és az egyes cikkekből kivagdostam a gyümölcshúst, azaz a cikkeket körülvevő hártyát teljesen eltávolítottam. Ez úgy történik, hogy először meg kell skalpolni a narancsot a két végén, talpra állítani egy vágódeszkán, majd körbe lehántani a héját olyan vastagon, hogy a belső hártyák külső részeit is eltávolítsuk, végül a cikkeket elválasztó hártyák közül ki kell metszeni a gyümölcs lédús belsejét. Így elkerülhető, hogy a hártyák kesernyés íze belekerüljön az ételbe. A hártyákon maradt gyümölcshúsból a levet a zelleres spárgára nyomtam rá, majd hozzájuk adtam a félbe vágott narancscikk-filéket.
A végeredmény: egy üdítő és könnyed gyümölcsös nyáresti halvacsora, amelyet a tányéron még egy kis póréhagymacsírával bolondítottam tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése