A múltkorában grillezett lazacot rendeltem egy nem rossznak számító étteremben, és borzasztóan rossz élményt jelentett, hogy nagyon csúnyán elbántak vele a konyhán, ti. agyonborsozták, szárazra és keményre sütötték, mintha nem is halról lenne szó. Annyira felhúztam magam ezen, hogy itthon az első adandó alkalommal elkészítettem a fogást a saját elképzeléseim, elvárásaim szerint. No nem jön itt most semmi váratlan, még receptnek sem igazán mondanám, csak egy emlékeztető, hogy (i) főszabály szerint egy sült / grillezett lazac sajátos alapízét minimálisan, jelzésértékkel illik csak borssal befolyásolni, (ii) nem égetjük szénné, mert a halevés meghatározó, a hal könnyed, ruganyos állagából fakadó élményétől fosztjuk meg magunkat.
A nagyjából félkilós lazacdarabot megmostam, megnyúztam (a bőr relatíve könnyen lefejthető egy éles késsel húsveszteség nélkül), aztán 3-4 centi széles csíkokra vágtam fel. A csíkokról a vizet konyhai papírtörlővel leitattam, enyhén sóztam és borsoztam őket, megszórtam leheletnyi fokhagymaporral, majd teljes kiőrlésű lisztbe forgattam (nagyon finoman, és alaposan lepergetve a felesleget), annak érdekében, hogy kívül kapjon némi ropogós borítást, ami jól bent tartja a szaftokat és egyben tartja a szeleteket. Extra szűz olívaolajban sütöttem meg a lazaccsíkokat, az olaj felforrósodása után 3-3 percet kapott mindkét oldaluk. Köretként az itthon mostanság sokat szereplő gersli adódott, amelyet sárgarépa karikákkal turbóztunk fel (a répakarikákat kicsit megpirítottuk olajon, mielőtt a fokhagymagerezdekkel együtt fővő gersli mellé került). 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése