Csokis Pavlova torta

Évente egyszer-kétszer rám jön, hogy Pavlova tortát csináljak. Párszor már elgondolkodtam, miért ilyen ritkán? de igaziból nem tudom a választ. Talán amiatt, mert ebből én tényleg nem tudok egy rendes szeletnél többet enni egyszerre. Vagy talán amiatt, mert az alábbi, 6 tojásfehérjés receptből szoktam csinálni, amiből tekintélyes mennyiség lesz, és vendégeket kell hívni, hogy elegen legyünk rá (közeli hozzátartozóim lehet, hogy ezzel nem értenek egyet :))

Mindenesetre most megint elegen voltunk együtt és alkalom is volt, így készült el a képen látható példány.

Hozzávalók:

6 tojásfehérje

25 dkg porcukor

1 teáskanál balzsamecet

3 evőkanál kakaópor

90 g étcsoki forgács (krumplihámozóval készült)

1 teáskanál étkezési keményítő (elhagyható, állítólag a szilárdságát javítja)

a tálaláshoz tejszínhab, gyümölcs

Elkészítés:

A tojásfehérjéket robotgéppel el kell kezdeni felverni. Ahogy kezd összeállni, mehet bele apránként a porcukor, ezzel addig verni, amíg jó kemény és fényes lesz a hab. Utána tettem bele az ecetet, kakaóport.

Végül megy bele az étcsoki forgács. Még nincs abban tapasztalatom, hogy számít-e, fakanállal vagy a habverővel keverem bele, most az egyszerűség kedvéért a habverőt használtam.

A kész masszát olajjal vékonyan megkent sütőpapírra kell halmozni, és ha tortát készítünk, nagyjából kerekre formázni. Sütés közben kicsit kilapul, a méretezésnél erre számítsunk. (Továbbá meg nem erősített hírek szerint ha nagyon lapos, kiszárad és oda a belsejének nyúlós-ragacsos jellege.) Ha viszont nagyon magas, beomlik a közepe, ezt egy kis homorítással ("fészek") lehet elkerülni.

150 fokra előmelegített sütőbe kell tenni, és azonnal mérsékelni kell a hőmérsékletet 120 fokra. Ezen a hőfokon sül kicsit több, mint 1 órát.

Az összes recept egybehangzóan figyelmeztet arra, hogy a sütési idő lejártával ne vegyük ki azonnal a tortát a sütőből, hanem hagyjuk ott lassan kihűlni (kicsit ki lehet támasztani a sütőt pl összehajtott konyharuhával). Ez kb még egy óra.

A torta ezen a ponton nem túl vonzó kinézetű, sápadt és repedezett, vagy akár beomlott kicsit. Sebaj. Erre jó az angolszász népek úton-útfélen alkalmazott desszert megoldása: halmozzunk a tetejére valamit! Jelen esetben egyébként ízben is nagyon hiányozna a csokis torta mellől a tejszínhab és a (nálunk jellemzően piros bogyós) gyümölcs. Figyelem, valódi tejszínt kell használni, flakonosat ne állítsunk ilyen mértékben a középpontba!

A szeletelést engedjük át előzékenyen az ünnepeltnek :))

Zöldséges, marhahúsos, Guinness-es pite

A napok óta a hűtőben álló, kerülgetett maradékok eltakarításának legnagyszerűbb módja az újrahasznosítás. Sajnos előfordul, hogy a többnapos kaját úgy, abban a formában már nem kívánja annyira az ember, de érzi, hogy óriási vétek lenne nem megenni és addig kerülgetni, amíg az magától mászik ki a hűtőből a szemeteskukába. Különösen igaz ez, ha tudja, mennyi munkával járt a kegyvesztett maradék előállítása. Egy kisebb doboz marhapörkölttel szemeztünk már napok óta, amiből ettünk egyszer, ettünk kétszer, de addig a kritikus pontig nem jutottunk el vele, amikor már csak annyi van a dobozkában, ami lendületből elfogy. Az íze és az állaga tökéletes volt, ezért tényleg csak egyetlen baj volt vele, ti., hogy két alkalom után már nem volt meg az újdonság ereje. Árválkodott már egy ideje egy adag leveles tészta is a hűtőben, meg némi zöldség a spájzban, és jött a nagy ötlet, "majd a Buday" módra, hogy ezek hárman segíthetnének is egymásnak, méghozzá valahogy úgy, ahogy Jamie Oliver teszi itt. Az ötlet hirtelenjében felértékeli a maradék marhapörköltet, hiszen nem kellett már arra várni, hogy elkészüljön, és vasárnapi gyors ebéd lett a dologból. A feladat így mindössze annyi volt, hogy ragut kellett főzni a zöldségekből a pörkölt hozzáadásával, majd mindezt leveles tésztába csomagolva megsütni. A pörkölt alapfűszerezése önmagában tökéletes ehhez a pitéhez, az eredeti JO recepttől ezért kicsit eltértünk, de a Guinnesst és a zöldségeket nyilván nem hagytuk ki.

A ragu hamar elkészült, egy nagy wok alakú serpenyőben olívaolajon két fej vöröshagymát pirítottam, majd hozzádobtam a felszeletelt krumplit, valamint a sárga- és fehérrépát. Kis sóval segítettem elő a fővésüket, és amikor már kezdtek puhulni, nyakon öntöttem őket egy üveg 0,33-as Guinness mintegy felével. Hagytam őket ismerkedni, aztán megszórtam az elegyet néhány marék teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel, ami szépen felitta a szaftokat és a sört, krémessé téve a masszát. Ezen a ponton került bele a pörkölt a serpenyőbe, a hús a sok kavargatás következtében hamar rostjaira bomlott és jól elkeveredett a zöldséges alappal. Még egy kis Guinness, még egy kevés liszt, összerottyantás, és kész is a ragu.

A konyhakész leveles tésztával végképp nincs sok dolog, kivajazott kerámia sütőedénybe került a kétharmada, gondosan elosztva és rányomkodva a sütőtál aljára és falára. Bár a zöldséges-húsos ragu elég sűrű lett, tehát nagy átázástól nem kellett félteni a leveles tésztát, a biztonság kedvéért az alját megszórtam zsemlemorzsával, és arra halmoztam rá a ragut. A leveles tészta maradék egyharmadát a tál formájának megfelelően kinyújtottam kicsit, hogy letakarja a ragu teljes felületét. A két tésztaréteget a találkozásnál összenyomkodtam, hogy ne nyíljon ki sütés közben. A tetejére felvert tojást kentem. 200 Celsius fokon kb. 40-45 perc alatt készre sült. A pörkölt megmenekült...

Tojásos nokedli

Alaprecept, az már igaz, de azért nagyon rá lehet kívánni. Itt most egy harsogóan friss fejes saláta volt a bűnös, ami egy közért zöldségpultján hívta fel magára a figyelmet. Szinte hihetetlen, hogy az évnek ebben a szakában ilyet lehet kapni, és ráadásul honi termékről van szó. Nyilván fólia alatt fejlődött, de attól még az íze és az állaga is remek volt. Szóval észrevettem a salátát, és egyből a tojásos nokedlire asszociáltam. Most, hogy nokedli vagy galuska, abban szívesen nem nyitnék vitát, legyen elég annyi, hogy a googlefight-ot a nokedli nyeri.

Kell hozzá:

500 g liszt

5 tojás

15 g só

víz, vaj, zsír

Felteszünk egy fazék vizet forrni, mintha tésztát főznénk (és persze lényegében tésztát is főzünk majd), azaz sózzuk, és belátásunk szerint tegyünk bele olajat. Van olyan elmélet újonnan, hogy a divatossá vált olajozás miatt a főtt tészta nem szívja magába a szószt, amit ráöntünk, és lássuk be, ebben tényleg van valami. Itt viszont ugye semmilyen szószról nincs szó, ezért előtérbe kerül az a szempont, hogy a nokedlik ne ragadjanak össze, ezért én ez esetben bizony tettem a főzővízbe olajat is.

Míg a víz felforr, a lisztbe beleütünk 2 tojást, hozzáadjuk a sót és összekeverjük annyi víz segítségével, hogy összességében egy nem túl híg, de nem is túl kemény tésztamassza alakuljon ki. Arra kell ráérezni - és ez tényleg csak ráérzéssel megy -, hogy a tészta jól szaggatható legyen, ami megkövetel egy határozott, ruganyos állagot, de túl kemény sem lehet, mert akkor szinte lehetetlen emberi erővel beleszaggatni, és túl folyós sem, mert akkor a szaggatás fogalmilag kizárt. Bevallom töredelmesen, én kicsit sűrűre kevertem a cuccot, így rendesen megszenvedtem a szaggatással, igazi férfimunka volt. Viszont - cserébe - tökéletes állagú nokedlik kerekedtek a dologból, pont, ahogy igazán szeretem, harapósak, karakteresek (de úgy, hogy még át tudtak rendesen főni). A szaggatás a forrásban lévő főzővízbe történik. A hagyományok szerint a víz felszínére visszaérkező nokedli kész van, szűrhető (pl. lyukas kanállal), én azért kicsit rászámoltam a kemény nokedlitésztám miatt. Így sem telt el 4 percnél több a beleszaggatástól. 4 körben kényelmesen kiszaggattam és megfőztem az összes nokedlit. Tálba szűrtem őket, és vajat dobtam rá, azzal elkevertem.

Aztán elő egy nagy és öblös serpenyőt, és mehet bele a zsír(adék). Amikor serceg, ráborítom a nokedlit és párszor átforgatom, pirítgatom. Ízlés dolga, hogy mennyire sütjük meg, én viszonylag szaftosan szeretem, ezért nem sütöm sokáig. Az utolsó művelet a maradék tojások ráütése a nokedlire, pont úgy, mintha rántotta készülne, tehát felütés után összekeverés villával, és mehet a tésztára. Összeforgatás, eloszlatás, és amikor már nem taknyos a tojás (tehát szépen kicsapódott), akkor késznek nyilváníthatjuk. A fejes salátával sem kell nagyon modernkedni, a tojásos nokedli mellé kizárólag a klasszikus módon tudom elképzelni, azaz: ecetet, cukrot és sót keverünk el vízben, só csak kevéske kell, a hangsúly a cukron és az eceten van. Ebbe mehet bele a megmosott, ízekre szedett salátalevél.

Megint kenyér...

Fehérbab krémleves

Mostanában egyre jobban érdekelnek a bab- és lencsefélékből készült ételek. Biztos nem véletlen, mert ezek legtöbbje jó kis melengetős kaja, ami jól esik egy téli kirándulás után. Ez a leves Bereznay Tamás receptje, a következők szerint:

25 dkg száraz fehérbab

2 kis fej vöröshagyma

fél dl olaj

1 kiskanál római kömény

só, bors

A babot éjszakára be kell áztatni, vagy ennek alternatívájaként én kuktában készítettem, azzal fél óra alatt áztatás nélkül is megpuhult.

Az összes hozzávalót (hagymát karikára vágva) be kell tenni a lábos

ba, összekeverni és annyi vízzel felönteni, hogy épp ellepje. Puhára főzzük, és pépesítjük.

Ahogy a képen is látszik, fügével ettük.

Mangó chutney-s füge majorannás csiperkével

Egy üveg mangó chutney már jó ideje várt a sorára itthon, hát most bedobtuk vacsorára. Szárított fügét karikáztam fel, és feldobtam egy kis lábosban a mangó chutneyval, némi szójaszósszal és vízzel párolódni. A chutney erősen pikáns szósz, ez kifejezetten gyömbéres volt, fantasztikus aromákkal, és a párolás célja az volt, hogy ez az erős íz kicsit megszelídüljön és teret engedjen a fügének is. A szójaszósz tompította és lekerekítette az ízeket, a füge pedig szivacsként szívta mindezeket magába. Közben serpenyőben olívaolajon egészben pirítottam meg az apró szemű csiperkegombát, kizárólag sót és majorannát szórtam rá, és nem hagytam kifőni belőle a nedvességet, azaz finom harapósra-lédúsra pirítottam csak. A gomba levesessége és lágysága jól passzolt a markáns ízű fügéhez, a kettőt jól áthidalta a parmezánforgács, amivel az egészet megszórtam.